2017. augusztus 9., szerda

22 karátos bejegyzés

annyi de annyi ötletem van :D
megcsinálni semmi kedvem

És annnyi de annyi kötelességem van, amit meg kell csinálni :D
na azokhoz sincs semmi kedvem :( de azok elsőbbséget élveznek. egyik fő projekt egy animáció, amit naagyon sok ideje csinálok de azért tart el eddig mert luuusta vagyok vagy ha nem vagyok lusta akkor időm nincs. Meg múltkor kifejtettem, hogy én nem csinálni szeretem, hanem a végeredményt nézni :"D de más meg nem csinálhatja helyettem, mert az meg nem szeretném :"D. Hmm logika ötös

Meg megint egy plakátot készítettem, mert újra volt nálunk egy rendezvény (koncert) és hát nem mondtam nemet, mert nem szeretném ha gagyi lenne. Ééés meglepetésemre fizettek is érte :O pedig ezt is csak azért vállaltam, hogy a helyi rendezvénynek legalább a plakátja legyen atom király. Mellékesen a rendezvény is atom sikeres volt szal nagy a menőség.




Mindeközben a félbolond ötleteim nem hagynak nyugodni :D eskü, tornádóként csap rám egy-egy ilyen hülye ötlet. Mostanában ilyen kicsitperverz csúnyaszavas one shotok jutnak eszembe Karikkal és a díszes osztályával. Persze mindig Karik az áldozat. hehe De komolyan, már hármat le kellett jegyeznem mert az elmúlt két hetekben ennyi gyűlt össze 8D


Ezekből egy nagyon rövidet meg is csinálok gyorsan, srtip szerűen, firka rajzokkal, sok egyforma képkocával, apró változtatással. Tegnap éjjel felrajziztam a fő részeket, ma megpróbálom befejezni.
editke: azóta ez már kész is

Meg visszatértem devire és bár régen megígértem magamnak, hogy oda csak szuper rajzok kerülnek megszegem ezt az ígéretet. inkább bármi, mint semmi nem igaz? szóval elkezdtem aktívabb lenni. csak tartson ki könyörgöm csak tartson ki.

Plusz elkezdtem élni twitteren(amire csak a tegakie miatt regisztráltam amúgy XD) dee nem sok haszna van sajna XD nem igazán tudom, hogy kell híresnek lenni meg sok követőt szerezni de egy bizti, nem a rajzaimmal XD
 az angol tudásom is inkább angol nem tudás, szóval csak tőmondatokban tudok írni. Pedig oda csak angolul akarok de lehet hogy megunom és írok majd magyarul is.
Mondjuk annyira még nem megy, hogy amikor rámtör egy érzés vagy éppen rühellek valakit azt oda kiírjam. Meert ahogy látom ez inkább erre való oldal. kiírni a hirtelen rád törő kikívánkozó mondandót.
 Ennyire nem vagyok közlékeny még arc nélkül se XD De talán egyszer rámjön az öt perc és én is lefényképezem hogy aktuálisan milyen szuper kézműves fagyit vagy cappuccinót ettem/ittam, és  kiírom, hogy a családiproblémák és a többi. Nemtom nekem ez olyan magán izé :"D Persze mások magán izéjére kíváncsi vagyok(ne ölj meg) XD meg itt a blogon inkább írok ilyesmikről de még itt se nagyon. Na de kitaláltam, hogy legalább harminc napig lesz mit kiraknom, mert újra elkezdtem a bal kézzel rajzolós kihívást. Amit amúgy én találtam ki. És most menőnek érzem magam.
Nem.
Edit: azóta rájöttem, hogy ha olyan szavak vannak a tweetben, ami egyezik valami nagyon populárissal vagy hypolt cuccal, akkor tuti többen nézik. most van egy új karakterem Ronaldo, és hát sejthető, hogy a neve miatt nézték négyszer annyian mint eddig bármimet XD De az is sejthető, hogy a nézőket nem igazán érdekli az én ronaldóm XD

Szal a másik jó dolog ezzel együtt, hogy tényleg minden nap rajzolok, csak erre van energiám. firkák, firkák, firkák

ő volt a második nap áldozata, kusuriuri az egyik kedvenc animémből a fő karakter. de ez csak wip, a véglegest jobban kidolgoztam 

biztos volna még mit írnom de akkor sosem lenne kiposztolva szal megtámadom a közzététel gombot

2 megjegyzés:

  1. Sziaa! Delthron vagyok anno beszéltünk nagy fanja vagyok a képregényednek *_* És örülök, hogy blogon aktív vagy, mert tervezem a fb törlését, és ezentúl egyéb más oldalakra szeretnék koncentrálni :) Különben sincs mostanában időm, felvettelek a listára az olvasnivalók közé :)

    VálaszTörlés
  2. szia, igen emlékszem rád. Bocsi, hogy csak most válaszolok a kommentedre. Örülök, hogy még aktív vagy csak így tovább bárhol is csináld. Nekem sincs sok időm rajzolni sajnos de megpróbálok valahogy időt keríteni. Bárcsak lenne egy klónom :D

    VálaszTörlés