2013. december 17., kedd

A

Ezeket még régebben varrtam. Digitalizáló tábla és monitor takaró.
Tök hasznos.



2013. december 12., csütörtök

Hogyan készült

Most azt mutatom meg, hogyan készült egy rajz. Felhasznált progik: SAI és GIMP

Nomármost. Ez egy pályázatra készült. Naptárt kellett készíteni. Általában van egy kialakult elképzelésem de majd lehet látni, hogy mennyit változik az a bizonyos elképzelés a végére XD


Első körben vázlat készítés.
Első koncepció szerint egy lány aki cicát simogat és a háttérben könyvespolc mangákkal.

A vázlat pontosításánál a terv is változott.
Gondoltam a Mondo magazin kabalája Nyufi-kun legyen inkább a lány ölében és birizgálja a fülét a csaj.
Plusz a lány idő közben meg lett fodrászolva.

Itt már nem voltam biztos benne, hogy jó választás Nyufi-kun. (Utólag már bánom, hogy töröltem :-D)
Lényegében a lány volt az egyetlen biztos pont.

Három fajta ruha terv volt, ebből a legszelídebbet felvázoltam végleges formában.
Ez a ruha egyébként létezik és bent is van a szekrényben valahol.

Itt már egyáltalán nem tudtam mi legyen a koncepció, de legalább kihúztam.
Persze mindent külön rétegen.

Színezés. Isten áldja a maszkok kiagyalóját. Szinte miden külön maszkon van. Itt  még barna a szeme a lánynak, és a ruhát is türkizes kékre festettem piros béléssel mint ahogy az eredeti is kinéz. Csak annyi a különbség, hogy az eredeti ruha nem fényes anyagból van, hanem matt mintás damaszt, de olyan anyaghatást egyelőre nem tudom, hogy fessek. Plusz ekkor támadt egy ötletem és felvázoltam a chibiket. Szóval a lényeg, hogy a rövid hajú lány a tavasz a többi meg a nyár, az ősz és a tél.

Chibikék kidolgozása, őket egy rétegen festettem. 

Zöld lett a ruha, mert a kék túl hideg szín az inkább a télhez illene.
A zöld meg tavaszias. (pirosan s kipróbáltam az is nagyon jól nézett ki)
Raktam egy mintát a ruhára, amit egy mangához rajzoltam még régebben, és ott kárpit mintaként használtam,
itt meg damaszt mintának megfelelt.
Plusz a háttér mintát Gimp-ben csináltam és beraktam a háttérbe

A hátteret még csicsáztam kicsit, mert miért ne.
És lett árnyékuk a figuráknak a szürke háttérre vetülve.

A chibiket befejeztem. A háttér árnyékot kijavítottam. A
tavasz lány szeme zöld lett, mert úgy jobbnak láttam. Került rá még extra zöld fény is.
És kis díszeket raktam a ruhájára, hogy jobban látszódjon, ő a tavasz.
A rajz rész itt kész is.

Rákerült a naptárszöveg. Jó, tudom, ezt szebben is megoldhattam volna..
Asszem egy nap le is maradt valahogy  :-D XD


A poén kedvéért háttérrel....hát nem tudom az eredeti jobb szerintem XD



Amúgy nem nyertem vele. Segáz majd lehet jövőre is megpróbálom. Mondjuk láttam, hogy mondo Facebook oldalára kikerült és meg egy likeolós versenyt is csináltak belőle. Ühümm..

Meg olvastam Eenii blogját üzent is nekem akkor innen én is neki / neked XD :  Szóval Eenii! rájöttem, ám ,hogy ez a likeolós bizé nem fekszik nekem... szal erről ennyit XD
azért kösz, hogy te (és a tanárod :-)) így gondolod. :3
Így is elég sokan benyomták a tetszik gombot (sőt), ráadásul valószínűleg maguktól, szóval ez őszintébb, mintha én kuncsorognék az ismerőseimtől akiket alapból hanyagolok mostanában. :-)


Node. Csinálom tovább a rendelt rajzokat, mert sok van (el sem hiszem, hogy ezt írom "sok van" :-D)

A végére egy Stella










2013. december 4., szerda

Si-hu-hu si-hu-hu

Blogolok blogolok.

Keresek megint rajzokat.

ez régi, nem emlékszem raktam e fel bárhová is





ő is régi Marcus Spenser






firkák





Ma láttam F. Zolit a TV-ben O_O...húha a vendége enyhén kiakasztó volt :/ 













2013. december 1., vasárnap

Ötletes cím

Úgy döntöttem most is írok valamit.
...
Valami.


XD

jó, poén befejez.
Akkor is blogolni fogok, hogy rohadjak meg. :-D gyorsan megnézem van e olyan, amit fel vagyok hajlandó rakni...

Van.

Karik. Természetesen.
És nincs kész. Természetesen.  XD



ez azt hiszem az eddigi legnormálisabb rajz lesz róla és pluszba színes. De komolyan, nincs róla egy épkézláb színes rajz amit befejeztem volna :"I Rájöttem, hogy rendelésre a rajzokat sokkal jobban megcsinálom, mint a sajátokat. Sokkal kidolgozottabban és igényesebben, mert tökéletes munkát akarok végezni :-D a sajátoknál meg kapkodok, csak legyen már kész amit kitaláltam. Mondjuk ez így még mindig jobb mintha fordítva lenne.



Ha már megrendelt rajzok. Pár vázlatot mutatok.
Arra is rájöttem, hogy majd emelnem kell az árakat. Nem akartam de nagyon lassan rajzolok egy rajzot és ez nem éri meg így sajnos. :-I
És még valamire sikerült rájönnöm (ez a felfedezések időszaka), hogy amit eddig minimál háttérnek gondoltam az igazából háttér, és arra is mocsok sok idő elmegy, szóval külön kell felszámolnom.





És egymást érik a BL tartalmú megrendelések, és még nincs vége hmmm *ördögi vigyor*



pár percesek








FIN