2016. november 12., szombat

TEJELJEN

üdv lények, mutatok majd pár rajzt, már amire van idő a munka és a még befejezetlen projektek között.
Nagy alkotásokra ne tessék gondolni, egyszerűen nincs időm kidolgozott rajzokra, csak olyanokra amik gyorsan kész vannak, vagy még azokra se. Áááááhh! X"D
Még animéket se nézek, pedig irtó sok van a "meg akarom nézni" listán. De hát nekem kell a hangulat hozzá és szeretem a tesómmal nézni, neki meg többnyire nincs kedve, így nekem sincs ááh ördögi kör XD. Nem mintha lenne időm ilyen nagy animézésekre.
  A másik, hogy a mostani felhozatal egy borzalom de komolyan. Alig van, ami egy ici picit is érdekelne de később még azokról is kiderül, hogy ratyi, az előzetes visszajelzések alapján inkább bele se nézek. Húú ilyen pölö az a most futó Yuri on ice.
Ó hogy én majdnem kitértem a hitemből, amikor megláttam a trailerét. Fúú de felcseszte az agyam XD  nem hittem el, hogyan lehet ilyen fanservice-es az előzetese egy tök komolynak promotált cuccnak. Innentől minden kedvem el is ment tőle és a fandom vissza is igazolt, hogy ez egy szar.
Nekik nem, de nekem tuti. Áááh erre olyan dühös vagyok, látom a lelki szemeim előtt az anime készítőket, akik azon tanakodnak, hogy a francba tudnának nagy nézettséget generálni. Megy a fejtörés senkinek semmi ötlete, eleve réteg anime, mert sportot nem mindenki néz, plusz fiúkról szól. Na mi legyen srácok? Aztán a főnök közli, ha azt akarják, hogy TEJELJEN a cucc, mert ez a lényeg, ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, szal akkor fanservice-re van szükség. Bizony, bizony. Nincs más megoldás. Épphogy ne érjenek össze azok a kicseszett szájfényes ajkak, legyen minden mondat a lehető leg kétértelműbb, legyenek sokatmondó pirulások, nem éppen egyértelmű mozdulatok, és zavarba ejtő túl a barátságon dolgok. Így-így, így kell ezt csinálni tőgyeim és rudaim, a néző irányítható. Ugyanez megy a filmeknél az usában, csak ott a látványos effektekkel szúrják ki az emberek szemét (meg a hajókürttel. XD), az úgynevezett történet nyomokban sem található.
Persze most úgy hangzik mintha én soha nem néznék ilyen szarokat, és egy szentnek állítanám be magam, haha, de ne legyünk kétszínűek, már hogy a viharba ne néznék, senki nem lehet tökéletes.
De kösz nem, ezt kihagyom, óriási csalódás. *durcizaa*

*sóhaj*

úú viszont legutóbb, amit láttam egy animefilm volt a Doukyuusei na, az maga volt a csoda, nagyon megszerettem, egy szuper hangulatos anime.
Meg bízom nagyon a kövi Natsume Ono feldolgozásban, húú na az az egyetlen, amit igazán várok.

Animék helyett inkább sorozatokat nézek, az Elementary-t meg a Csillagkaput XD A Csillagkapu nagy kedvencem de már régen láttam, szóval újra megnézem, az Elementary meg az egyik kedvencem a most futók között.

Megint elkezdem tornázni most má vagy negyedjére XD olyan jó lenne ha ki is tartanék és nem csak ideig óráig csinálnám, főleg ha a olyan testet akarok, mint az Árnybíróból Magonak 8"D (felejtsem el ugyi?) Most fél hónapnál tartok, (menőbbnek hangzik, mint tizenöt nap XD) és kábé egy órát szenvedek.
Szóval hajrá én, menni fog, most igen.


na de azért ez elvileg egy rajzaimmal foglalkozó blog szóval rajzok.

ööö XD

itt lehet látni milyen lassan írok egy-egy bejegyzést, az alábbit még tegnap írtam 31.-én de ma már elavult XD na mindegy.  azért nem törlöm ki mert túl sok munkám van benne.
Íme:

Ja, tudom már mit akartam! megpróbálok indulni egy magyar pólóminta tervező pályázaton, háát nem tudom képes leszek e rá de csak össze tudnék dobni valami ratyit addig. Holnapig. XD
Persze nem mintha úgy ráérnék, de éjjel ha kicsit tovább fent maradok valamit csinálok XD
Ötletem van, de lehet, hogy csak egy kissebb réteg értékelné. Na nem baj. Több karakter lenne rajta több univerzumból. Pölö John Constantine a hellblaser képregényből. Nagyon mocskos de közben menő karakter. Amúgy nem annyira ismerem a képregényt de az ötlet miatt rá akartam rakni mindenképpen (amit inkább nem írok le, mert mi van ha meg se csinálom XD) de a filmet szeretem nagyon, még ha nem is tökéletes adaptációja a képregénynek. Nézegettem régebben a képregényt, szívesen olvasnám de Magyarországon sajna csak pár részt adtak ki valamikor. Angolul meg phúúú annyira azért nem tudok :D  De tök érdekes, dolgot olvastam most róla mármint nem is tudtam, hogy Constantine biszex. höhö Meglepő főleg ilyen szuperhős jellegű képregényekben. Vagy lehet, hogy csak én olvasok ilyen amerikai képregényeket ritkán és mindegyik tele van melegekkel meg biszexekkel. XD Na jó, nem, ez tuti nem így van. És biztos a képregényben sincs túltolva, egy bl mangához képest, csak gondolom megemlíti azt ennyi, és a sztoriban is lehet, hogy csak női vannak de akkor is árnyalja a karakterét. Nya szóval ma megint tanultam valamit, és ha megrajzolom Constantinet, olyan biszexes lesz 8DDD  ma asszem pihent vagyok senki ne vegyen komolyan.

jelen sort már 2.-án írom.
 el is kezdtem akkor megrajzolni, meg minden de természetesen nem lett kész (jellemző) cserébe jól bedurrant a kezem. Komolyan nem tudom mit képzeltem, hogy én aki full lassú, majd pont én fogok pár óra alatt valami kész dolgot rajzolni. Egyébként sose fogom felfogni, hogy valaki hogy a fenébe tud pár óra alatt megrajzolni egy kész színes rajzot.
Én meg úgy siettem, hogy szegény kezem teljesen kifacsartam. Baromira fájt.
Erre meg nem kiderül, hogy meghosszabították a határidőt.

Ezt meg most már 9.-én írom (egyszerűen nem tudok a végére érni ennek a bejegyzésnek XD) : az a pályázat sztornó, nekem ez jelenleg nem megy, irtó sokáig dolgozok, és emellett nincs időm kábé semmire, rajzolni meg hát arra főleg. DE egyszer majd befejezem asszem. Olyan Zöldalmás tempóban haha. ...

Viszont még mindig tornázok, ez jó, ez pozitív.

Most (12.-én) végre elértem oda, hogy rajzot is rakjak be XD

sokszor agyalok ki valami sorozatot, ahol valami témában, vagy valahogy a desert shark karaktereket lerajzolom. ez is egy ilyen. Karik van egyedül kész, a többi aligha lesz valaha, de amikor elkezdtem azt hittem, hogy én menő leszek és befejezem. De persze nem.
Tsukikót viszont elkezdtem legalább, meg talán egy másikat is de ő a legjobb vagy nem is tudom. kicsit más stílusban akartam.
a téma, hát nem is tudom talán ez a stílus, meg a felirat, aminek valami köze van a karakterhez, és jellemző rá, de nem feltétlen esik le mindenkinek HÖHÖ Kariknál, mondjuk karik lett a felirat is, mondjuk ő egy egoista, szóval megvan az is, hogy miért utólagos edit:nem is karik a felirat azon :/ hanem "háttér", wow ezen most én is meglepődtem, XD pedig karikot akartam....
rejtély....
...



néha rajzolgatok azért, mostanában is, pölö ilyet
Szeretem amikor Karik mérges, vagy forr a dühtől


Volt, hogy úgy gondoltam, hogy valamit tanulnom is kéne ha már rajzolok. Ez is egy sorozatnak indult, gondoltam gyakorlom azt amit rettentően utálok de rettentően szeretnék szeretni, az épületeket. Egy és fél rajzig jutottam. (szánalmas)





Egy rusnya chibi Yuki, egyedül a csülkei tetszenek


egy csaj

volt egy borzongató álmom amiben láttam ezt az örvényt, benne álltam a szélén és féltem, furi álmaim vannak, ez a jelenet nagyon bennem maradt



szintén egy álom, de ez már egyértelműen rémálom volt, fúú nagyon para volt


ez irtó régi, egy képregény vázlata, csak akkor akartam róla szót ejteni ha kész van de miért ne raknám fel ezt a kis izét
 A kedvencem a komornyik a háttérben, olyan cuki




ratyiságok a skechbookomban


egy Emese démoncsajszi
változtattam a felsője fazonján, mert idegesített



Tsukiko 
olyan Tsukikós dumával


Yukitól ez viszont már túl durva felajánlkozás, szinte már mocskosan perverz



az előbbi ceruzások már ideiek de alant ezek nagyon ócskák

ez egy random pacsmag a festéshez teljesen alkalmatlan papírra


ez is elég ócska, na de azért is utálom nagyon, mert valamiért Varnus(anyádmiértbűntetettezzelanévvel) Xavér jut eszembe róla :""D
Nincs bajom amúgy Varnus úrral, de ne jusson már eszembe egy rajzomról...
eddig is tipródtam, hogy rakjam e fel ide, de most, hogy itt van biztosan kijelenthetem, hogy ez a blog egy szemetesládával is felér :D




tovább szemetelve, íme egy Majavel, (ugye nem raktam fel eddig sehova? nemtom)
a bájos mosolyától eltekintve egy óriási szar, a fehér alakzatok cellux ragasztók X"D



nya mára ennyi, fél év múlva ismét jövök XD

na jó nem, megpróbálok gyakrabban írni.

csáá

megyek, megmozgatok egy hópelyhet

ha nem érted majd később megérted

*kacsint*



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése